OM: 203062 Telephely: 006

Pályaválasztási és Képzési Vásár 2019

Hajtó Kornél személyes hangú beszámolójában olvashattok róla:

A pályaválasztó fiatalok döntésének segítésére szervezett Pályaválasztási és Képzési Vásáron mi is részt vettünk az iskolával. Tanárainkon kívül mi, diákok is ott voltunk a kiállításon, így közvetlenebbül tudhatták meg az érdeklődők, hogy milyen a “Nádasdys” élet. A nálunk tanulható szakmák iránti érdeklődést érdekes, interaktív módokon/játékokon keresztül keltettük fel.
Sok leendő diákkal nyílt lehetőségünk beszélni, voltak, akikkel a vásár után, az iskolánkban rendezett Nyílt napon is találkoztunk.
A közreműködők számára is nagy élmény volt a kiállítás, mivel közelebb kerülhettünk egymáshoz tanárainkkal és iskolatársainkkal, én például rengeteget tanulhattam a felettem járó diákoktól. A kellemes, bensőséges hangulathoz nagyban hozzájárult, hogy tortával és zenével felköszöntöttük iskolánk két tanulóját, az aznap felnőtt korba lépő ikerpárt. Szerintem ez nekik is felejthetetlen élmény marad, csakúgy, mint számomra.
Nagy megtiszteltetés volt részt venni a rendezvényen, és az iskola nevét híresebbé tenni.